MR 85 forintért

Fontosnak tartom a prevenciót, évek óta rendszeresen járok rákszűrésre.



Mivel a családban többször is előfordult emlődaganat, egy ideje már mell-ultrahangra is elmegyek. Aztán tavaly azt mondta az ultrahangot végző orvos, hogy most már elég öreg (kikérem magamnak, 38 még azért nem annyira öreg ?) vagyok ahhoz, hogy elmenjek mammográfiára is, mert az ultrahang nem mutatja ki a legapróbb elváltozásokat.
Mivel a nőgyógyászom is ezt javasolta, ezért bejelentkeztem a Margit-kórházba szűrésre. Nagyon alaposak voltak a vizsgálatnál, mammográfiát és ultrahangos ellenőrzést is végeztek. Még vissza is küldtek, hogy plusz felvételeket csináljanak egy másik szögből, mert valami nem jól látszódott. Aztán azt mondta a doktornő, hogy igazából minden rendben, de van egy olyan terület, amit nem tud pontosan beazonosítani. Nem tűnik rosszindulatú elváltozásnak, de a biztonság kedvéért menjek fél év múlva újra, hogy ellenőrizhesse az esetleges változást. Próbáltam nem nagyon aggódni, de azért néha eszembe jutott, hogy mi is lehet az. Persze a leletemben szereplő latin kifejezéseket is azonnal megnéztem Dr. Google-lel, de nem lettem sokkal okosabb.

Letelt a félév (szerencsére a karantén is lazult már addigra) és én újra bejelentkeztem mammográfiára. A doktornő ugyanúgy látta az elkülönült területet, ezért azt javasolta, hogy csináltassak egy MR-t a biztonság kedvéért. Megijedtem. Egyrészt felrémlett előttem, hogy az MR az, amikor betolnak egy csőbe, és valaki kívülről folyamatosan hozzáütöget egy vasrudat. Legalábbis úgy érzed. Zajos. Idegesítő. Nos, mindenki megnyugtatására jelzem, hogy teljesen fölösleges volt idegeskednem, mert nem olyan! Sőt, teljesen kibírható. Aztán az is eszembe jutott, hogy jaj nekem, mert ha OEP által finanszírozott vizsgálatot szeretnék, arra tuti több hónapot kell várni. Ha pedig nem olyan szeretnék, akkor ez az egész egy kisebb vagyonba fog kerülni. Emellett pedig nyilván paráztam, hogy mi van, ha tényleg van valami bajom.

Aztán jött az isteni szikra: van nekem ez a Védőháló biztosításom a Prémiumnál. Mintha abban lenne egy olyan szolgáltatás, ami most segíthet nekem. Azonnal utánanéztem, és valóban. Azt állították a honlapon, hogy tíz napon belül biztosítanak időpontot és állják is a költségeket évi 300 ezer forintig. Hívtam is az ellátásszervezőt azonnal. Elmondtam neki a helyzetemet, feltett néhány kérdést, kikereste a vizsgálatot, mondta, hogy belefér az éves keretbe és mondta, hogy visszahív az időponttal. Egy napon belül csörgött a telefonom, választhattam – egy héten belül! – több időpont és szolgáltató közül attól függően, hogy nekem melyik a legjobb és a legkönnyebben megközelíthető. És ennyi! Gyakorlatilag odamentem a kijelölt időpontban és elvégezték a vizsgálatot, amiről kiderült, hogy egyáltalán nem szörnyű. Kicsit elzsibbadt ugyan a karom, de ez volt az egyetlen kellemetlenség. Mindenki nagyon kedves volt, még takarót is kaptam, hogy ne fázzak a csőben, és fülvédőt is az esetlegesen zavaró hangok miatt. Aztán a kezembe adták a diagnózist (szerencsére makkegészséges vagyok), aláírtam a számlát (ami – jézusom – 93 ezer forintról szólt) és mehettem haza. Ennél flottabbul aligha mehetett volna a dolog. És mindezt havi 85 forintért. Ilyen vagy ehhez hasonló eset bárkivel bármikor előfordulhat. Szóval ki az, akinek ez nem ér meg havi 85 forintot?